|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 523 találat | lapozás: 1-30 ... 481-510 | 511-523 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Farcádi Botond 2017. október 19.Gyűlölet a lelátókonMintha csak készakarva ki akarnának provokálni belőlünk valami olyan válaszreakciót, aminek ürügyén aztán lecsaphatnak, büntethetnek, megbélyegezhetnek. És nem, nem lehet azzal takarózni, hogy a sport világa már csak ilyen, a szurkolók körében mindenütt és mindig voltak szélsőséges csoportok, nem kell különösebb fontosságot tulajdonítani a lelátókról érkező magyarellenes megnyilvánulásoknak. Sportról lenne szó, fociról – de nem csak. A Sepsi OSK labdarúgócsapatának feljutása a román élvonalba ugyanis nem kiváltotta, csak felerősítette az eddig is jelen levő idegengyűlöletet. És nem pár száz, pár ezer futballhuligán elszigetelt megnyilvánulásairól van szó, hiszen a romániai társadalom egésze cinkos és bűnrészes abban, hogy a sporteseményekre példaképeiket bátorítani kilátogató gyermekek hamarabb tanulják meg a magyarokat szidalmazó rigmusokat, mint a sportszerűség alapjait. A kifelé a magyarokkal az országból vagy a nyomdafestéket nem tűrő más szidalmazásokért nemcsak és talán nem is elsősorban az a pár ezer, gyűlölettől elvakult ultra a vétkes, hanem mindenki, aki tétlenül asszisztál ehhez. A kiáltást némán hallgató sportkedvelő, a kemény magtól esetleg távolabb ülő néző, aki semmit nem tesz ez ellen: nem ordít ugyan, de maga sem mutat példát sportszerűségből, elmulasztja megtapsolni az ellenfél csapatát. Vétkes a gyűlölködés ellen a szabályok adta lehetőségekkel nem élő bíró, az esetet elhallgató megfigyelő, az egészet elkendőző labdarúgó-szövetség, az álszent módon hallgató sportkommentátor, a kettős mércét alkalmazó sajtó. Tágabb értelemben pedig a társadalom egésze, hiszen, noha más szavakkal, esetleg választékosabban, de nagyjából ugyanez a magyarellenes diskurzus az uralkodó a parlamentben, a hírtelevíziók stúdiójában, sőt, még olyan fontos állami intézményekben is találkozunk vele, mint a fogyasztóvédelmi hatóság vagy éppen a törvényszék. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat képviselőivel folytatott tegnapi találkozón a labdarúgó-szövetség illetékesei együttműködést ígértek a romániai lelátókon tapasztalható idegengyűlölet visszaszorításában. Kíváncsian várjuk a szigorú fellépést, derűlátásra talán csak az ad okot, hogy – szemben a közéleti, politikai szférával, ahol gyakran nincs hová fordulni a kisebbségben élő nemzeti közösségek jogfosztásai ügyében, hiszen az Európai Unió tagállami belügynek tekinti ezeket –, a nemzetközi szakszövetségek, az UEFA és a FIFA a legkevésbé sem tűrik a xenofób megnyilvánulásokat. Talán emiatt kénytelen lesz lépni valamit a bukaresti szakszövetség. Addig is nekünk bírnunk kell cérnával: minden provokációt figyelmen kívül hagyva, civilizáltan, kitartóan biztatni kedvenceinket, példát mutatni sportszerűségből, és határozottan szóvá tenni sérelmeinket. A lelátók világában épp úgy, mint azon kívül. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 23.Mindennapi forradalmainkNekünk ma nem kell tankok útjába állnunk, csőre töltött gépfegyverekkel szembenéznünk, véres megtorlást elszenvednünk az igazság kimondásáért, az elnyomó hatalom elleni lázadásért. Megszoktuk már a szabadságot, s legyen az bár viszonylagos, de természetesnek vesszük, mintha mindig is így lett volna, mintha mindig is így lenne, mintha semmit sem kellene tennünk érte. Pedig szabadságunkra számtalan veszély leselkedik ma is. S ha úgy akarunk élni, hogy jogainkat ne tiporják, anyanyelvünket szabadon használhassuk, kulturális és nemzeti identitásunkat megőrizzük, emberi méltóságunkban ne sértsenek, akkor bizony akad bőven tennivalónk. Mindennapi forradalmaink közé sorolható az a szuverenitásért folytatott harc is, amelyet a magyar polgárok felhatalmazásával a budapesti kormány folytat brüsszeli döntéshozók ellen. A migrációs válság ugyanis hosszabb távon a kontinens olyan gyökeres átalakulásának veszélyét hordozza, amelynek egyik következménye éppen a világ e szegletében oly magától értetődőnek tekintett szabadság elvesztése. Elég csak körülnézni a világban: vajon hány országban beszélhetünk a szabadságnak arról a szintjéről, békéről, biztonságról, amely ma Európa nagy részére jellemző? De mindennapi forradalmaink körébe sorolhatjuk azt a jogküzdelmet is, amelyet a Kárpát-medence különböző országaiba szétszórva, kisebbségben élő külhoni magyarság folytat nyelvi, kulturális, nemzeti önazonossága megtartásáért. A legnehezebb helyzetben kétségkívül a kárpátaljai magyarság van, iskolái, anyanyelve ellen indított aljas támadást a diktatúrákat idéző módszerekhez folyamodó kijevi hatalom. De Erdélyben sincs túl sok okunk az örömre: lassan centenáriumi mámor lesz úrrá Románián, szítják a magyarellenességet, csökken az elfogadottságunk a románság körében, jogaink bővítéséről hallani sem akarnak, vita nélkül söprik le minden kezdeményezésünket, amelyek célja csak annyi, hogy otthon érezzük magunkat az országban. S hogy ilyen helyzetben mégis mit tehetünk szabadságunkért? Talán már az is valami, ha a magunk eszközeivel vívjuk meg mindennapi forradalmainkat. Például úgy, hogy támogatjuk azt a budapesti kormányt, amely hajlandó és képes kiállni értünk, külhoni magyarokért – élünk tehát választójogunkkal és a nemzetben gondolkodó erőket segítjük. De úgy is tehetünk valamit, ha aláírjuk a Minority SafePack kezdeményezést, hogy az Európai Unió ne kerülhesse meg többé a kisebbségben élő nemzeti közösségek gondjait. Vagy éppen részt veszünk a Székelyföld határainak kivilágítását célzó akcióban, és jelezzük: az autonómiáért tenni akaró, szabadságra vágyó és a szabadságot értékelő közösség vagyunk. Mindennapi forradalmaink ezek is. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. október 27.A remény napjaSzékelyföld-szerte őrtüzek gyúlnak vasárnap délután, jelképesen is kijelölve azt a térséget, mely autonómiáért, szabadságért, élhető jövőért kiált. A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére immár harmadik éve lobbannak fel a lángok október utolsó vasárnapján, Székelyföld autonómiájának napján. Szükség van-e az ilyenfajta akciókra? Közelebb vihet-e az önrendelkezéshez a közös ima? Van-e értelme napot kijelölni annak, ami még nincs, Székelyföld autonómiájának? Eljut-e az ily módon kinyilvánított közösségi igény a címzettekhez? Ha igen, vajon milyen választ szül: értelmes vitát nyit, vagy zsigeri elutasítást vált ki? Olyan kérdések ezek, amelyek sokakban fölmerülhetnek. Mert mondjuk ki: nem tudjuk, mi lesz a román államhatalom reakciója az október 29-i rendezvény után. Lehet – amint volt már nem egy példa rá – az akció teljes elhallgatása. Vagy lehet az egy újabb magyarellenes roham ürügye is – az eddigi tapasztalatok alapján az a legkevésbé valószínű, hogy másnap tárgyalásokat kezdeményezzenek követeléseinkről. Mégis, van-e jelenleg más választásunk, mint megpróbálni őszinte párbeszédet kezdeményezni? Hisz magyarellenes hisztériát ma már egy miccsrendelés ürügyén is gerjesztenek, s azt is megtapasztaltuk, hiába hallgatunk, hiába nem mondjuk ki nyíltan követeléseinket, ugyanúgy gyanúsan néznek ránk, ugyanúgy nemzetbiztonsági veszélyforrásnak tekintenek. Azon is hosszan lehetne vitatkozni, hogy közelebb visz-e törekvéseinkhez az őrtűzgyújtás és más hasonló kezdeményezés. Hiszen azonnali hatása aligha lehet, célja is inkább a közösségi élmény megteremtése, az összetartozás érzésének erősítése. Elég-e mindez céljaink megvalósításához? Nyilvánvalóan nem. De szükséges-e az egység, a közösségi akarat felmutatása céljaink eléréséhez? Elengedhetetlen. Arra a kérdésre pedig, hogy van-e értelme Székelyföld autonómiája napjának, ha egyelőre oly távolinak tűnik az önrendelkezés, a Bibliában találjuk a legtalálóbb választ: „A hit a reménylett dolgoknak valósága.” Legyen hát Székelyföld autonómiájának napja a remény, a közösségi összetartozás, a tenni akarás napja mindannyiunk számára. Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 2.Gyurcsány, takarodjGyurcsány Ferenc megfosztaná a külhoni magyarokat szavazati joguktól – a Demokratikus Koalíció elnökének ez a legújabb kampánytémája. Már az aláírásgyűjtést is elkezdték, s bár az nem teljesen világos, mit is akarnak ezzel, azt már most tudjuk, mi lesz belőle: bűnbakkeresés, az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, vajdasági vagy éppen a nyugati diaszpórában élő magyarok hibáztatása, egy demokratikus alapjog megkérdőjelezése, a magyar társadalom megosztása, újabb gyűlöletkampány, magyar–magyar testvérháború. Gyurcsány Ferenc teszi mindezt önös politikai érdekből, illetve azzal a céllal, hogy előre megmagyarázza újabb, sokadik bukását: a jövő évi választásokon ugyanis a jelenlegi felmérések szerint borítékolhatóan nem terem majd sok babér a Demokratikus Koalíciónak. Ha csak önző lenne Gyurcsány Ferenc húzása, ha csupáncsak politikai számítás miatt tenné, amit tesz, akkor is elítélendő lenne. Még a magát demokratikusnak nevező baloldalon, a most diktatúrát kiáltók, a szocialisták, a liberálisok körében is bizonyára sokan feltennék a kérdést: miféle demokrácia az, amelyben vannak első- és másodrangú állampolgárok, vannak magyarok és magyarabbak, állampolgárok és „állampolgárabbak”, vannak, akik beleszólhatnak közös ügyeinkbe, másoknak meg kuss legyen. Gyurcsány Ferenc legújabb kezdeményezésével azonban nem csak az a baj, hogy mélységesen antidemokratikus, és kizárólag a rövid távú politikai haszonszerzést célozza. Húzása azért oly aljas, mert ismét kampánytémává zülleszti a nemzeti összetartozás ügyét, amelyben pedig hosszú idő után konszenzus, nemzeti egység látszott kialakulni. Ezt a végre-valahára kibontakozni látszó egységet bomlasztja most ismét Gyurcsány Ferenc. Persze, legyinthetnénk is, elvégre másra nem is számíthattunk Balatonőszöd hősétől, a bukott baloldal bukott miniszterelnökétől, aki hazudott éjjel, hazudott reggel, hazudott este, uszított már magyart a magyar ellen, és riogatta az anyaországi társadalmat a 23 millió román munkavállalóval. Mégis fájó, hogy éppen akkor teszi ezt, amikor minálunk a közelgő centenáriumi eufóriában éppen csúcsosodni készül a magyarellenesség: Romániában már régóta másodrangú állampolgároknak tekintenek, jogainkat csorbítják, sőt, nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek számítunk a román államhatalom szemében. Hogy is ne fájna, amikor az anyaországból érkezik hasonló jelzés? Bizakodásra ad okot és reményteli azonban, hogy eme aljas kezdeményezés egy többszörösen bukott politikus, marginális erőt képviselő párt részéről érkezik, a magyar társadalom túlnyomó többsége tehát elutasítja ezt az álláspontot. Ráadásul immár nem csak tehetetlen szemlélői és elszenvedői vagyunk Gyurcsány Ferenc legújabb gyűlöletkampányának, de a 2018-as országgyűlési választásokon tehetünk is azért, hogy a külhoni magyarságért felelősséget vállaló, nemzetben gondolkodó politikai erők győzedelmeskedjenek, e lejárt szavatosságú politikus és a magát demokratikusnak hazudó pártocskája pedig oda kerüljön, ahová való: a süllyesztőbe. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 8.A szellemi műhely hordozója (25 éves lapunk kiadója)Közszolgálat piaci körülmények között: több mint negyedszázada naponta törekszik erre a bravúrra a Háromszék napilap. A működtetését biztosító H–Press Kft. ugyanakkor mint cseppben a tenger összesíti a helyi vállalkozás valamennyi ismérvét, megfejelve a nehezen mérhető tudati fejlesztés „önkéntes” gyakorlásával. A kezdeti hőskor Ma már csak kevesen emlékeznek rá, hogy az 1989. december 22-ről 23-ra virradó éjszakán született Háromszék néhány hónapon át gazdasági értelemben szinte légüres térben, de mindenképpen kezdetleges jogi körülmények között működött. Az addigi fenntartó Román Kommunista Párt előbb de facto, aztán jogilag is megszűnt, így kényszerült 1990 során a sajtóvállalatnak még nem nevezhető egység, vagyis a szerkesztőség, a nyomda és a lapterjesztő részleg munkatársaiból álló Trisedes-Press Rt. létrehozására, amely gyakorlatilag az első magántulajdonban lévő sajtóvállalat volt az országban. Egy ideig a kor hatalmas betűéhsége és a lap kedveltsége elnyomta a gazdasági vállalkozások hőskorából is fakadó gyermekbetegségek tüneteit, ám hamarosan kiderült, hogy veszélyes dolog kitenni az újságot a nyomdaipar robbanásszerű átalakulása minden előre látható és láthatatlan következményének. Így született meg a döntés a szerkesztőség és a lapterjesztés külön kft.-be való csoportosításáról, ez lett a ma is élő H–Press Kft., ez a szervezeti struktúra biztosítja immár huszonöt éve a Háromszék megjelenésének gazdasági hátterét. A nagy példányszámok kora A szerkesztőség mint szellemi vállalkozás önálló lábakra állításának kísérlete azóta is sikeresnek tekinthető, hiszen a lap máig az egyetlen erdélyi médiavállalkozás, amely soha nem folyamodott pénzügyi befektető becserkészéséhez. Ferencz Csaba, a kiadó ügyvezető igazgatója szerint kezdetekben azért lehetett gazdaságosan működtetni a céget, mert egyáltalán nem volt különleges a több mint húszezres példányszám, igény volt az olvasásra. Ráadásul sikerült átmenteni azt az értékelvűséget, amely az elődöt, a Megyei Tükört is jellemezte. Ez is közrejátszott a gazdasági fejlődés folyamatosságának biztosításában. Új médiumok, új olvasók „Sokáig ez volt az újság Háromszéken, a mérvadó – fogalmaz Ferencz Csaba –, ezért sokáig fel sem merült az a kérdés, hogy gazdasági értelemben életképes a lap, az olvasók és a reklámbevételek fedezik a kiadásokat. Csak jóval később, az új médiaformák jelentkezésével, az új olvasógeneráció megjelenésével merült fel, hogy piacorientáltan is kell gondolkodni, hiszen már nem volt magától értetődő, hogy a Háromszék nélkül nem teljes a napja. A »Háromszék-függő« tábor azóta is szűkül, miközben nő az a réteg, amely értékeli a tartalmat, de nincs feltétlenül tudatában annak, hogy ezt meg is kell fizetni.” Farcádi Botond főszerkesztő szerint a lap, ha más eszközökkel is, de a továbbiakban is képes megőrizni azt a státusát, hogy a mindennapok nélkülözhetetlen része. Markáns arcéllel rendelkező, karakteres lapként. A lapfogyasztási szokások ugyan megváltoztak, és ha a fiatalok nem is mennek el mindennap az újságos- standhoz, naponta olvassák, tartalmakat osztanak meg a különböző közösségi felületeken, mindennapjaik része maradt a lap. Ez gazdaságilag persze nehezebben fenntartható modell, hiszen nem azonnal „csöng a kassza”, de fontos, hogy a Háromszék megmaradt hiteles tájékoztatási forrásnak, értékelvű véleményformáló fórumnak. Párhuzamosan a bevételi források struktúrája is átalakulóban, a növekvő reklámbevételek arról látszanak tanúskodni, hogy a lap továbbra is az emberek „zsebében” maradt. Helyi hírek mindenkinek A lap elsősorban a háromszéki, szélesebb körben a székelyföldi emberekhez szól, illetve a Kárpát-medencei magyarsághoz, mindezt a szerkesztési elvek is igyekeznek szolgálni. Fókuszban a helyi eseményekkel, gazdasági folyamatokkal, a helyi emberek életét befolyásoló hírekkel, de az is fontos, hogy ne csak a világ jelenjen meg Háromszéken, hanem a világ is képes legyen elhelyezni a térképen Háromszéket. Annál is inkább, mivel a lap világhálós változatát elsősorban az elszakadt háromszékiek olvassák. Ez is a lap helyi jellegét erősíti. A főszerkesztő szerint a Háromszék politikai és gazdasági érdekcsoportoktól való függetlensége erősíti a konzervatív, nemzeti elkötelezettségű hangot, látásmódot, amely jelentős mértékben egyezik a háromszéki emberek többségének világnézetével. Arányok A Háromszék nemcsak az olvasóit örökölte, hanem a piacot is, ami rugalmasságra, folyamatos változásokra való készenlétre is sarkallja a kiadót. Az azonban soha nem változott, hogy mindig a lap van az előtérben, a kiadó pedig, mint gazdasági vállalkozás egy értékteremtő közösség, szellemi műhely hordozója, nem pedig profitorientált üzleti vállalkozás. Ezeket az arányokat a teljesen megváltozott piaci körülmények között is sikerült megőrizni. A Háromszék kiadója ízig-vérig helyi vállalkozás, helyi termék jellege kifogásolhatatlan, hiszen helyben jegyezték be, helyben adózik, helyi embereket foglalkoztat. Közel kilencven alkalmazottjával a megye közepes vállalkozásai közé sorolható, a lapterjesztők révén falusi környezetben is munkaadóként van jelen. Termel, szolgáltat, kereskedik, közel kétmillió eurós évi üzleti forgalmat bonyolít le. Pluszaduként pedig helyi embereknek ad naponta szellemi muníciót. Hat a közösségére, a közösség pedig visszahat rá. Immár huszonöt esztendeje megszakítás nélkül. Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 9.Káosz és zűrzavarNem hatották meg a kormányt a szakszervezetek, a vállalkozói szövetségek, a gazdasági szakértők, a civil társadalom, az államelnöki hivatal, a külföldi befektetők részéről érkező aggodalmak, bírálatok, rá sem hederítettek a Victoria-palotában délidőben tüntetők követeléseire: tegnap elfogadták az adóügyi reformcsomagot. A kormányülés után pedig vélhetően a húszmillió könyvelő országa lettünk: a lakosság jelentős része elkezdett számolgatni, hogy akkor mindez mit is jelent számára, a módosítások hogyan érintik jövedelmét, nő vagy csökken fizetése, többet vagy kevesebbet fizet be az államkasszába. Annál is inkább, mert a kormány váltig állítja, mindenki jól jár az intézkedéssel, miközben a szakszervezetek és a vállalkozói szövetségek ennek ellenkezőjét hirdetik. Annyi biztosnak látszik, a járulékfizetési kötelezettség áthárítása a munkáltatóról a munkavállalóra nagyjából lenullázza az állami ágazatban ígért fizetésemeléseket: a bruttó kereset ugyan nagyobb lesz az egységes bértörvény életbelépésével, de zsebben alig marad több. A magánszférában még rosszabb a helyzet: mivel az alkalmazottakra jóval több járulék hárul, a nettó fizetése mindenkinek csökken – hacsak a cég nem emeli meg a fizetését. Erre viszont a minimálbérnél nagyobb összegek esetén a munkáltatót kötelezni nem lehet, így gyakorlatilag a vállalkozó jóindulatán, lehetőségein, illetve a munkaerőpiaci helyzeten múlik, hogy a magánszférában dolgozók fizetése csökken-e. Ez munkavállalók millióit teszi kiszolgáltatottá, s bár újabban valóban munkaerőhiányról lehet beszélni, azért ne feledjük, hogy ez elsősorban a fejlett, gazdag nagyvárosi környezetben igaz – nem mindenütt tehát, jócskán van még olyan hely Romániában – Háromszék is ide sorolható! –, ahol súlyos gond a jól fizető munkahelyek hiánya. Márpedig jelenleg semmi garancia nincs arra, hogy a kevésbé fejlett térségekben, kevésbé pörgő ágazatokban dolgozók érdekei nem sérülnek. A jövedelemadó 16 százalékról 10 százalékra való csökkentése önmagában jó hír lehetne, a járulékok áthárításával azonban afféle sovány vigasznak tűnik, hiszen semmit sem érzünk belőle. Arra viszont „jó”, hogy fejfájást okozzon a polgármestereknek: a települések költségvetésébe ugyanis jóval kevesebb pénz folyik majd be, ami jelentősen csökkenti a beruházásokra fordítandó keretet. De törhetik a fejüket és számolgathatnak a vállalkozók is: a nagyon hamar, másfél hónap múlva életbe lépő adóreform ugyanis zűrzavarhoz, káoszhoz vezet, ellentéte mindannak, amit jó üzleti környezetnek és gazdaságpolitikának szoktak nevezni. Nehéz tehát olyan társadalmi réteget, csoportot találni, amelynek e nagy átalakítás kedvezne: alighanem nem is szolgál más célt a csomag, mint az államkassza bevételeinek növelését. A hatalmon levő bűnbanda már-már a számmisztikához folyamodik, hogy a kampányban ígért jólét illúzióját ideig-óráig fenntartsa. Félő, hogy mindannyiunk számára fájdalmas lesz a valóságra ébredés. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 13.Nemzetpolitikai számvetésNincs olyan szeglete a Kárpát-medencének, ahol az anyaország határain kívül élő magyarság ne szembesülne gondokkal, jogfosztással, nehézségekkel – mégis, a pénteken lezajlott Magyar Állandó Értekezlet nemzetpolitikai számvetése után talán egy fokkal derűlátóbban tekinthetünk az előttünk álló kihívásokra. Kárpátalján a sztálini időket idéző oktatási törvény borzolja a kedélyeket, Felvidéken a nyelvi jogok gyakorlatba ültetése ütközik akadályokba, a Vajdaságban ugyancsak az anyanyelvi oktatásért kell küzdeni a Máért ülésén elfogadott zárónyilatkozat tanúsága szerint. Az erdélyi gondokat pedig a magunk tapasztalataiból ismerjük: a visszaszolgáltatás leállítása, magyarellenes hisztéria gerjesztése, gyűlöletkampányok vezénylése, a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ellehetetlenítése, a párbeszéd elutasítása jogaink bővítéséről stb. Ráadásul Magyarországnak is folyamatos össztűzben kell helytállnia: a szuverenitásért folytatott harc, a keresztyén, hagyományos, nemzeti értékek melletti kiállása miatt rendszeres támadásokat indítanak ellene. S hogy ilyen körülmények között miért lehetünk mégis bizakodóak? Például azért, mert már maga a Magyar Állandó Értekezlet intézménye is erősebbé tesz. A tudat, hogy van egy fórum, ahol a Kárpát-medencében élő magyarság képviselői összeülnek és beszélnek közös gondjainkról, hiszen már ez is jelzi: nemzetben, nem pedig országokban gondolkodó vezetői vannak a magyarságnak. Reménnyel tölthet el az is, hogy a folyamatos támadások ellenére Magyarország erősödik, gazdasága növekszik, szuverenitása sértetlen, kormánya hajlandó és képes – konfliktusok árán is – kiállni a magyarság érdekeiért. Sőt, a nemzetpolitika immár nemcsak a nemzeti, kulturális identitásért folytatott küzdelemről szól, hanem egyre inkább gazdaságfejlesztésről is. Budapest egyre több olyan intézkedést, programot kezdeményez, amely a külhoni magyar családok támogatását, szülőföldön való boldogulását célozza gazdasági eszközök révén is – az Erdélyben is induló gazdaságfejlesztési program, a babakötvény, az anyasági támogatás kiterjesztése ide sorolható. Mindezeken túl örömteli, hogy a legfontosabb kérdésekben konszenzus volt a résztvevők között. Nemcsak a külhoni magyarok vezetői, de a budapesti kormány képviselői és a magyarországi ellenzéki pártok túlnyomó többsége is egyetértett a legfontosabb nemzetpolitikai célokban: az ukrajnai nyelvtörvény elleni fellépéstől kezdve a Minority SafePack uniós kisebbségvédelmi kezdeményezés támogatásáig. Figyelemre méltó továbbá, hogy a magyarországi kormánypártok és ellenzéki alakulatok is elítélték Gyurcsány Ferencnek a külhoni magyarság szavazati jogának megvonására irányuló antidemokratikus, magyarellenes, uszító, bomlasztó kezdeményezését, így aztán hinni merjük, hogy a bukott miniszterelnök akciója elszigetelt jelenség marad, amely nem árthat majd a nemzeti összetartozás ügyének. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 16.Figyelmeztetés vagy elismerés?Klaus Iohannis államelnök és Románia főügyésze is komoly figyelmeztetésnek minősítette az Európai Bizottság jelentését a romániai igazságügyről, Tudorel Toader igazságügyi miniszter viszont elismerésként értelmezte azt. Kinek van igaza, mit állít valójában Brüsszel a romániai igazságszolgáltatásról? – merülhetnek fel a kérdések az ügy kapcsán. A válaszok korántsem annyira egyértelműek, mint gondolhatnánk, érdemes ezért kissé visszaforgatni az idő kerekét. Az 1990-es éveket szekurista hatalomátmentés, vadkapitalista szabadrablás, mértéktelen korrupció, súlyos szociális és gazdasági problémák jellemezték, sokáig az euroatlanti integráció jelentette az egyetlen reménysugárt, hogy változhat valami Romániában. Szigorú követelményrendszere volt a nyugati elit klubba való belépésnek, Romániának egy sor reformot kellett végrehajtania. Az ország a legkorruptabb európai államok egyike volt, a nagyhatalmú politikai vezetők sérthetetlenek voltak, a politikai és az igazságügyi elit cinkostársakként dolgoztak az ország kifosztásán. Ezért 2007-ben is csak úgy vették fel Romániát az EU-ba, hogy Bukarest vállalta: az igazságszolgáltatásban tapasztalható hiányosságokat felszámolja, a folyamatot pedig az Európai Bizottság az Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus részeként követi figyelemmel. Az európai nyomás meg is tette hatását, létrehozták a korrupcióellenes ügyészséget, kezdték felgöngyölíteni a nagykorrupciós ügyeket, miniszterek, nagyhatalmú politikusok ellen indult bűnügyi kivizsgálás. Csakhamar azonban a korrupcióellenes küzdelem is kezdett átcsapni valamiféle gusztustalan valóságshow-ba. Kamerák előtt, lehallgatási jegyzőkönyvek kiszivárogtatása révén, hatalmas sajtónyilvánosság közepette „végeztek ki” választott politikusokat, önkormányzati vezetőket, akiknek politikai karrierjét derékba törték. Gyakorta még vádemelésig sem jutott az ügy, más esetekben a bíróság felmentette az érintetteket, de volt példa, hogy ártatlanokat ítéltek el obskúrus érdekek miatt – a Mikó-ügyben született ítélet óta például a restitúció teljesen leállt. A kézdivásárhelyi fiatalok története is rávilágít arra, hogy van igazuk azoknak, akik ügyészállamról, a titkosszolgálatok és az ügyészség közötti összefonódás révén összeálló párhuzamos államról beszélnek. A baj csak, hogy ez utóbbiakat – ide sorolhatjuk a Szociáldemokrata Párt és a Liberális Demokrata Párt, illetve az RMDSZ képviselőit – sem feltétlenül a demokratikus értékek iránti elkötelezettségük vezérli, sokukat inkább saját bőrük mentése. Az országjelentés értelmezése ezért elsősorban politikai kérdés, az államelnök és köre kongatja a vészharangot az igazságszolgáltatás függetlenségéért, a kormányoldal meg igyekszik kiragadni pár kedvező mondatot. Mi pedig reménykedhetünk, hogy e végletek között hánykolódó ország egyszer majd csak megtalálja az egyensúlyi helyzetet, s olyan igazságszolgáltatási rendszere lesz, amelyben a bűnösöket megbüntetik – de nem hurcolnak meg ártatlanokat, nem hallgatnak le milliókat, s csak annak kell félnie, aki törvénytelenséget követ el. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 21.Esély a párbeszédre?Két konferenciát is szerveztek a hétvégén, egyiket Aradon, másikat Nagyváradon, mindkettőnek a magyar–román párbeszéd volt a témája, és mindkét helyszínen igen fontos gondolatok hangzottak el a többség–kisebbség kapcsolatáról, a közelgő centenáriumi év jelentette kihívásokról. Az aradi rendezvényt Surján László volt EP-képviselő, a nagyváradit a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezte, szervezte, s bár első ránézésre furcsának tűnhet, hogy szinte egy időben zajlik két nagyjából azonos célokat felvállaló rendezvény, az mégiscsak örömmel tölthet el, hogy több ilyen fórumot is le lehet bonyolítani. Mintha-mintha a román résztvevők száma is gyarapodna lassacskán: a hasonló eseményekre évek, évtizedek óta előszeretettel visszajáró Smaranda Enachén, Gabriel Andreescun, Sabin Ghermanon kívül a felszólalók között fiatalabbakat vagy újakat is találunk: ide sorolhatjuk Hans Hedrich civil aktivistát vagy Dan Maşcát, a Szabad Emberek Pártjának vezetőjét. Persze, ez még mindig nem elegendő, jó lenne, ha olyan sokan lennének, hogy fel sem tudnánk sorolni őket, jó lenne, ha a hasonló rendezvényeket nem a magyar fél kezdeményezné. És az is szép lenne, ha ezeken a konferenciákon nem arról szólnának az előadók, mit kellene tenni, hogy az előítéletek falait leromboljuk, s hogy valódi párbeszéd alakuljon ki az Erdélyben élő magyarok és románok között, hanem például számvetést lehetne végezni arról, hogy az elmúlt időszakban hány közös programot tudtunk megvalósítani, együttes fellépésünk révén milyen problémákat tudtunk megoldani. Csakhogy ettől egyelőre távol állunk, s vélhetően nem is kerülünk közelebb, míg az erdélyi románság többsége továbbra is Bukaresttől várja a megoldást problémáira, s míg az erdélyi magyarság legerősebb szervezete, az RMDSZ nem fektet nagyobb hangsúlyt a regionális szövetségesek felkutatására, annál is inkább, mert Bukarestben lassan sem a kormánypártokkal, sem az ellenzéki alakulatokkal nem lehet már szót érteni. Kelemen Hunor és más RMDSZ-es vezetők az elmúlt időszakban szóltak a magyar–román párbeszéd eme parlamenten kívüli formájának szükségességéről – ha e kijelentéseket tettek is követik, minden bizonnyal tágulhat azok köre, akik megértéssel, empátiával viszonyulnak kéréseinkhez, és partnerként, nem veszélyforrásként tekintenek ránk. És akkor talán nem kellene ismét amiatt aggódnunk, hogy december elsején újra Sepsiszentgyörgyre látogat az Új Jobboldal, mert az erdélyi románságban olyan erős lenne a szélsőséges magyarellenesség elutasítása, hogy maguk állítanák le az újabb provokációt. Addig is azonban nekünk kell minden lehetséges fórumon tiltakoznunk a készülő újabb magyarellenes akció ellen. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. november 24.Amilyen a kormány, olyan az ellenzékNem történt semmiféle csoda, elbukott tegnap a parlamentben a Tudose-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány, a kabarénak is szánalmas mutatvány végére pedig kiderült: a hatalmon levő szociáldemokrata-liberális csapat hozzá nem értéséhez talán csak a pulpitusnál vajjal-tejjel-tojással felálló ellenzék dilettantizmusa hasonlítható. A liberálisok kezdeményezése ugyanis eleve kudarcra ítéltetettként indult, ha számolni még nem felejtettek el, maguk is tudhatták, nincs meg a szükséges többségük a kormánybuktatáshoz. És ez még csak a kisebbik baj: de nem is tettek semmit azért, hogy meglegyen. Hogy például legalább a kormányoldalhoz lazábban kötődő RMDSZ-nek, a nemzeti kisebbségeknek tegyenek valamiféle ajánlatot, ha már arra képtelenek, hogy a bűnüldöző szervek által sarokba szorított Liviu Dragnea táborában keressék meg az elégedetlenkedőket, esetleg a koalíciós partnereiket próbálják átcsábítani. Persze, tisztában van ezzel Ludovic Orban és csapata is, és ez azt jelenti, hogy valójában nem is akarták a Tudose-kabinet távozását. A liberálisok és ellenzéki padtársaik – a Traian Băsescu vezette Népi Mozgalom és a Mentsétek meg Romániát Szövetség honatyái – bizonyára arra számítanak, hogy hatalmi pozícióban maradva óhatatlanul is tovább romlik a szociáldemokraták megítélése, ők pedig csak erősödnek, ezért aztán a következő választásokon biztos befutók lesznek. Ez a számítás akár helytálló is lehet, csak éppen az nem világos, hogy akkor mi értelme volt a bizalmatlansági indítvány beterjesztésének? A liberálisok vélhetően reflektorfénybe szerettek volna kerülni, médiaszereplést akartak, tematizálni kívánták a közbeszédet. A gond csak az, hogy eközben saját táborukat csapták be, hiszen egy olcsó színjáték kedvéért beleálltak egy olyan összecsapásba, amelynek kimenetelét maguk is tudták. Úgy akarták tehát a kormány bukását óhajtó szavazópolgárokat a maguk oldalára állítani, hogy közben valójában maguk a hatalom maradását szerették volna – mi ez, ha nem átverés, becsapás, kérdezheti az SZDP-ellenes szavazópolgár? Az ilyetén ellenzéki politizálás pedig hosszú távon hihetetlenül káros: a szocialisták hagyományosan alacsonyabban képzett, jelentős részben vidéki szavazótáborától különböző, képzettebb, öntudatosabb, igényesebb szavazópolgárban ugyanis azt a benyomást erősíti, hogy az ellenzék sem különb a kormánypártoknál, nem is érdemes tehát a választásokon részt venni, mert egyszerűen nincs, akire szavazni. A távolmaradás legnagyobb nyertese pedig a könnyen mozgósítható szavazótáborral rendelkező, jól szervezett Szociáldemokrata Párt. Amely éppen ezért akár meg is köszönhetné a tegnapi kínos produkciót szerencsétlen, magatehetetlen ellenzékének. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 14.Szent László krónikákban, falképeken, címereken (Konferencia Sepsiszentgyörgyön)Melyik magyar király nevéhez fűződik Moldva megalapítása? Miként írnak erről a magyar, a román, a bolgár krónikák? Miben hasonlítanak és miben különböznek a Kárpát-medencei templomokban fellelhető, Szent László-legendát ábrázoló falképek? Milyen Szent László-ábrázolásokkal találkozunk címereken, pecséteken? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgatták a kedd esti sepsiszentgyörgyi konferencia előadói: Sántha Attila, Jánó Mihály és Szekeres Attila István. A Székely Nemzeti Múzeum Bartók Béla Termében szépszámú érdeklődő jelenlétében tartott összejövetel nyitányában Szekeres Attila István heraldikus, lapunk munkatársa köszöntötte az érdeklődőket, ismertette a konferencia létrejöttének előzményeit. Szent László-emlékév lévén, „a csapból is Szent László folyik”, mindenütt konferenciákat, előadásokat, kiállításokat, mindenféle eseményeket szerveznek, ezek közül többnek is résztvevője volt a három háromszéki előadó, így született az ötlet, hogy Sepsiszentgyörgyön is hozzanak össze egy rendezvényt. A szervezést az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület vállalta fel, és nulla lejes költségvetéssel valósította meg – ismertette Szekeres Attila. Sántha Attila előadásában irodalomtörténeti forrásokra támaszkodva kereste a választ arra, hogy ki lehetett a Simion Dascălu krónikájában Moldva alapítójaként említett László király – Szent László vagy IV. (Kun) László. Sántha Attila számba vette az epizódhoz tartozó történeteket és motívumokat Küküllei János krónikájában, a Bolgár Krónikában, valamint Roman és Vlahata Gesztájában is, végkövetkeztetése pedig, hogy Szent László lehetett az, aki uralkodása idején megalapította Moldvát. Jánó Mihály a Szent László-legenda ábrázolásait vette számba Kárpát-medencei templomok falképein. A Szent László magyar lányt elraboló kun vitézzel vívott csatáját ábrázoló ciklus részletessége és gazdagsága okán egyedülálló Európában. Minden ábrázolás más és más, a történet különböző mozzanatait ragadják meg, számos freskón szembetűnő, ahogyan a megrendelő egyház igyekezett a maga tanításaihoz alakítani, krisztianizálta a történetet, hangsúlyozva a keresztény király győzelmét a pogány felett. Sok helyen a legenda nemcsak önmagában jelenik meg, hanem más hitvallók történeteivel együtt, több helyszínen – például Gelencén – szembetűnő, ahogy Szent László alakját és történetét párhuzamba állítják Jézussal, a király arca is a Krisztuséra emlékeztet vagy azzal azonos. Jánó Mihály felhívta a figyelmet a kis falusi templomokban máig megmaradt falképek értékére, Székelyföldön különösen sok ilyen található, és azt is bejelentette: hamarosan elkezdődik a bibarcfalvi templom falképeinek restaurálása. Szekeres Attila István Kerléstől Oroszországig című vetített-képes előadásában a címereken, pénzérméken fellelhető Szent László-ábrázolásokat vette számba. Doboka vármegye (a híres kerlési csata helyszíne) 1748-as címerét említette elsőként, amelyen feltűnik a király alakja, ugyancsak 18. századi Torda vármegye jelképe, amelyen a tordai hasadék, illetve Szent László-pénze is feltűnik – Szent Lászlóhoz köthető elemeket pedig átmentenek a későbbi, 19. századi Torda-Aranyos, illetve Maros-Torda vármegye címerébe is. Ami a pénzérméket illeti, először a Nagy Lajos korabeli dukáton tűnt fel a király alakja a 14. században, majd Mária királynő, a két Ulászló, Mátyás király korabeli pénzérméken is feltűnik, de legitimizációs céllal később a Habsburgok is igénybe vették Szent László alakját. Mi több, a Rettegett Iván orosz cár által veretett pénzen is ott találjuk, ez utóbbira gyakorlatilag rámásolták Mátyás király pénzérméjét – hívta fel a figyelmet a középkorban történt plágiumesetre a heraldikus, magyarázatot nyújtva előadása címére is. Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 16.Kuti János újabb „szószátyárkodásai”Olyan időben és helyzetekben élünk, hogy az ember úgy érezheti magát, állandóan veszélyben van, de a székelynek a jó humorérzéke akkor is megmarad – mondta Farkas Árpád Kuti János legújabb kötetének tegnap délutáni sepsiszentgyörgyi bemutatóján. Ismertette, akárcsak korábbi könyvei, a Vígan megyünk tönkre és a Megyek hóhányónak, a Lássuk a medvét című „összegyűjtött szószátyárkodások” is a Háromszékben megjelent velős vagy annak szánt írások válogatása, melyek arra szolgálnak, hogy az ember tudjon valamiféleképp védekezni a humor eszközével, mert „nem kell mindent komolyan venni, a világ úgy is elsistereg mellettünk”. A Kuti-féle szövegek egy módját kínálják annak, hogy emészthetőbbé váljon ez a világ, hiszen vannak dolgok, amik fonákjáról nézve jobban látszanak, méltatta a kötetet Farkas Árpád. Hogy milyen ez a bizonyos fonák-látás, abból adott ízelítőt Veres László színművész két glosszát olvasva fel a közönség derülésére. Kuti Jánost műhelytitkairól Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője faggatta. A szerző szerint nem nehéz témát találnia, ugyanis „ami nálunk történik, kész kabaré, csak le kell írni”. Példákkal illusztrálta, egy-egy átferdítése milyen valós történéseken alapul, ugyanakkor kissé keserűen jegyezte meg, bár írásait viccnek szánja, felvetéseit sokan komolyan veszik. De előfordult az is, hogy szövegei miatt megsértődtek emberek, Torján például a polgármester tíz könyvet kért tőle, majd miután az ottani találkozón felolvasta a helybéli túlméretezett székely kaput és kopjafát karikírozó írását, az elöljáró visszaküldte a köteteket. „Nem szabad megsértődni, mert akinek nincs humora, sok mindenre képes”, jegyezte meg Kuti János, hozzátéve: olyan ez, mintha valaki megharagszik a papra, és azért nem megy a templomba. Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. december 21.A mozi és az iskolaKét jó hírnek is örülhettünk tegnap székelyföldi, erdélyi magyarokként, ráadásul – egészen hihetetlen módon – mindkettő a parlamentből érkezett. Az egyik szerint a képviselőház oktatási bizottsága kedvezően véleményezte a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum megalapításáról szóló törvénytervezetet. Az alsóház másik, számunkra kedvező döntése, hogy ezentúl magyar felirattal vagy szinkronnal is nézhetünk filmeket a mozikban. Mielőtt azonban pezsgőt bontanánk, és a bukaresti hivatalos állásponthoz hasonlóan ódákat zengenénk Románia példás kisebbségpolitikájáról, vegyük alaposabban szemügyre a két hír hátterét, lássuk, tényleg maradéktalanul boldogok lehetünk-e. Kezdjük a marosvásárhelyi római katolikus gimnáziummal, hisz alig van olyan erdélyi magyar, aki ne hallott volna a tanévkezdés előtt pár nappal még iskola nélkül maradt diákok kálváriájáról, a korrupcióellenes ügyészség brutális beavatkozásáról, a szülők meghurcolásáról, a tanoda igazgatójának megvádolásáról – az erdélyi magyarság jelenlegi helyzetét talán legélesebben felvillantó jogtiprásról van szó, mely ugyanakkor a román államhatalom féktelen magyarellenességét és egyes igazságszolgáltatási szervek obskúrus politikai célokra való kihasználását is illusztrálja. A romániai magyarság egyként lépett fel a nyilvánvaló és felháborító jogfosztás ellen. Tiltakoztak a szülők, tüntetést szerveztek, felléptek a civilek, az egyházak, a magyar pártok és szervezetek, az utcán, az önkormányzatban, a parlamentben, a kormánypalotában kerestük igazunkat, mígnem a katolikus gimnázium helyzete államközi üggyé terebélyesedett, és Magyarország ultimátumot intézett Romániához, bejelentve, hogy mindaddig megvétózzák az ország csatlakozását a világgazdasági elit klubba, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe, amíg nem rendezik a tanoda helyzetét. Lám, az idei tanévnek közel fele már eltelt, az iskola jogi helyzete pedig még mindig megoldatlan – igaz, legalább kimozdulni látszik a holtpontról. A másik jó hír hallatán is vélhetően tágra nyílt szemekkel csodálkozna minden normális országban élő polgár: jobb helyeken még csak kérdésként sem merül fel, hogy nézhetjük-e anyanyelvű szinkronnal vagy felirattal a legújabb vagy a jól ismert alkotásokat. Nálunk viszont mindeddig tiltott volt, hogy például a Jégvarázs című animációs filmet magyarul nézhessék – és ily módon maradéktalanul értsék is – a kicsik. Hogy ez most lehetővé válik, az kétségkívül fontos – inkább az a döbbenetes, hogy mindeddig tiltott volt, mintha bizony valamiféle nemzetbiztonsági kockázatot hordozna, ha például az örök karácsonyi slágerfilm, az Egyedül otthon Kevinje magyar nyelven járna túl a banditák eszén. Ezek lennének hát a parlamentből érkező jó hírek – csoda-e, ha egyik szemünk nevet, de a másik sír? Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
